"Ebben a tanévben is lesz karácsony, már megint ki kellene találni valami előadható ünnepi műsort. Lehetőleg olyat, amit sem mi, sem a gyerekek, sem a szülők nem „unnak halálra”. Ami nem nyűg és kényszer senkinek, hanem izgalmas játék, amiben a gyerekeket is alkotótársként kezeljük, és a végén mindenkinek ajándék.”
(Bodzsár Zsuzsa: Ajándék mindenkinek, Tanító 2017. november)

„Gurul a golyó, Csodaországba megyek…”

Régóta tudják az olvasástanítás szakemberei, hogy a kreatív írás nagymértékben hozzájárul a szövegértési és szövegalkotási képességek fejlődéséhez; az alkotás öröme és élménye, emberi mivoltunk kiteljesítése pedig annak a motivációs bázisnak a kiépüléséhez, amely a Neumann-galaxis emberét a Gutenberg – galaxis hagyományaihoz kötheti. Hogy ezen kompetenciákra és erre a kötődésre mekkora szükség volna, jól mutatják a funkcionális analfabétizmus és a nemolvasás járványszerű terjedését jelző felmérések; s az az emberi érzékenységben, empátiában, társadalmi szolidaritásban kevéssé bővelkedő közeg, amely körülvesz bennünket. A jelenségekért az internetet és az „e-kütyüket” szokás felelőssé tenni, holott az ELTE Gyertyánffy István Gyakorló Általános Iskola 3.b osztályos tanulóinak példája mutatja, hogy a Z-generációként számontartott nemzedék is motiválható olvasásra és írásra, ha ismerjük a kulcsot hozzá.
Tanítójuk, Kolláth Erzsébet, úgy látszik, ismeri; pedig maga csak bevándorló napjaink digitális világában, annyi más pedagógus társával együtt. Ám az osztálytanító nem egyedüli birtokosa a kulcsnak, vagy több kulcs is létezik. Ismerik a zár nyitját a gyerekek szülei, nagyszülei – a gyerekeket körülölelő család. Pedig ezek a felnőttek is technokrata és rohanó világban élnek; ám tudják, hogy nem adhatnak nagyobb kincset gyerekeiknek a velük töltött minőségi időnél. Az EGYÜTT öröménél és élményénél drágább ajándék nem létezik. Ahogy Süveges Gergő írja a Diafilm Éve kapcsán: „Együtt letelepedni, összebújni, együtt tekerni, együtt elolvasni, együtt megnézni, együtt átélni: együtt lenni. Ez az együtt: ez az, amit nem pótolhat semmilyen digitális csoda. Ehhez mi magunk kellünk, emberek, jelenlévők, időt rászánók. Ettől olyan szép az egész…” Hogy megéri a befektetés, mutatják a Krém kaktusz versei. A több ciklusba rendezett kötet darabjai többek iskolás versgyakorlatnál. Gondolkodó, világlátó, világértő és -érző emberek kérdeznek bennük, beszélnek belőlük, nem is akármilyen formanyelven. Az alkotókban ott lüktet a világegyetem és a magyar irodalmi hagyomány, amit friss, gyermeki látásmódjukkal újraértenek, újrateremtenek. Egyelőre talán nem tudatosan és szándékosan, ám felnőtt korukban akár arra is képesen. Lehet, hogy csak a maguk és szűkebb világuk örömére írnak majd; de nem kizárt, hogy mindannyiunkat jobbá tesznek és boldogítanak. Azt a bizonyos golyót minden bizonnyal tovább gurítják, s újabb rajongókat nyernek Csodaországnak… A kötet azt is láthatóvá teszi, hogy bár nem vezet királyi út az Olvasók és Írók Birodalmába, lehetséges utak mégis fellelhetők. Egyik ilyen út a kreatív írás útja. Azon túl, hogy az alkotó munkában való részvétel sok gyereknek sok örömet okoz; hosszú távú hatása felbecsülhetetlen. Az így iskolázódó alsósok között jósolhatóan több a potenciális felnőtt olvasó, következésképpen a boldogabb és sikeresebb ember, mint az önkifejező írást nem gyakorló társaik között. A felnőtt felelőssége, hogy a rábízott gyerekeket az írásbeli kultúra élvezetére és továbbadására, kreatív alakítására képessé tegye. Nem kétséges, hogy a kötet szerzői jó eséllyel válhatnak olyan felnőttekké, akik alkalmasak a kulturális hagyomány élvezetére és formálására. Hipp-hopp, gurul a golyó, csodaországba, velünk, továbbra is…

Dr. Gajdó Tamásné dr Gödény Andrea
PhD adjunktus ELTE TÓK

A Krémkaktusz kötet elérhető az Olvasóink küldték gyűjteményben